Magamról

Minden akkor kezdődött, amikor…

Valahol vidéken, a 80-as évek végén egy szép, nyári napon kislányát kézen fogva egy anyuka belépett egy szövetkezeti fodrászat ajtaján. Elhaladtak a falnál felsorakozó hajszárító búrák mellett, hogy elérjék a kozmetikának leválasztott kis szobát. A kis helyiségben alig volt valami…

A hideg vizes mosdókagyló mellett állt egy magas, üveges orvosi szekrény, de benne alig néhány dolog törte meg a polcok egyhangúságát. A tükör előtti pulton innen-onnan összeszedett krémesdobozokban vatták, pálcikák várták jobb sorsukat. A kislányt leültették egy kagylóformájú, ütött-kopott, piros műbőr fotelba, ahonnan ez a kicsi lány ámulattal nézte, ahogy a kozmetikus dolgozik. Igen, talán ott kezdődött minden…Mert ez a kislány én voltam. Történetem azonban itt nem ért véget, hiszen annyira magával ragadott ez az élmény gyermekként, hogy eldöntöttem: saját szépségszalont nyitok.

Hadd mutatkozzam be:

Bak Krisztina vagyok,

1995-ben jeles eredménnyel végeztem kozmetikusként. Saját kis ékszerdobozom kialakításáig egészen 2012-ig kellett várnom, de abszolút megérte a várakozás. Egy olyan kozmetikát álmodtam meg, ahová besüt a nap, tisztaság van, és ahol a vendégek igazán jól érzik magukat. Egy hely, ahol egy intim gyanta valóban „intim” körülmények közt zajlik, ha a vendég kéri, akár félhomályban… Szalonomban minden Rólad szól, ahogy az neked a legkényelmesebb.

„Hű, ilyen szép még sosem volt a bőröm!”

Kozmetikusként szakmai tudásom legjavát felhasználva arra törekszem, hogy minél többször halljam ezt a mondatot a vendégektől. Ez inspirál minden egyes nap.

Elégedett vendég = boldog kozmetikus.

Bak Krisztina kozmetikus 18. kerületi szépségszalon

Egy kicsit a szalonról is

Csodás kis ékszerdobozom Budapesten, a 18. kerületben helyezkedik el.

A szépségszalon kialakításáért és elrendezéséért külön köszönet jár férjemnek, aki több mint 30 éve a társam. Sokszor meg is említik vendégeim, hogy hű milyen szép a szalon. Az a zöld tapéééta…
Hadd súgjam meg: a bézs tapéta azért az én ötletem volt. ☺

Kolléganőimmel együtt arra törekszünk, hogy boldogan és elégedetten távozz a szalonból, miközben káros anyagoktól mentes kozmetikumokkal szépülsz. Manikűrös és műkörömépítő kollégám Tóth Martina minden erejével Érted van.

 

Többféle szolgáltatással várunk a 18.kerületi szépségszalonban:

18. kerületi szépségszalon manikűr, pedikűr műköröm

Manikűr-műköröm

18. kerületi szépségszalon kozmetika arckezelés

Kozmetika

18. kerület műszempilla Budapest szempilla építés

Műszempilla

18. kerületi szépségszalon kozmetika, manikűr, pedikűr, műköröm, műszempilla

Miért válassz engem és szalonom?

18. kerületi szépségszalon kozmetika, manikűr, pedikűr, műköröm, műszempilla

A szalonban nincs hangzavar, nincsen tele várakozó vendégekkel. Csak csend és nyugalom van, mindaz, amire épp szükséged van.

18. kerületi szépségszalon kozmetika, manikűr, pedikűr, műköröm, műszempilla

A kozmetikában makulátlan tisztaságú, hypoallergén termékekkel szépülhetsz meg.

18. kerületi szépségszalon kozmetika, manikűr, pedikűr, műköröm, műszempilla

Este jutott eszedbe, hogy időpontot szeretnél foglalni? Semmi gond, hisz online bejelentkezésre is van lehetőség, így bármikor, 0-24-ben tudsz időpontot foglalni.

Kérj időpontot online a kozmetikába!